50 éves lett az Heves Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézmény székhelye, az egri Szalapart utcai fogyatékosok otthona.

A kerek évforduló alkalmából jubileumi ünnepséget rendeztek az egykori és jelenlegi munkatársak részére 2016. december 15-én az egri Bartakovics Béla Közösségi Házban.

Dr. Szucsik István, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Heves Megyei Kirendeltségének igazgatóhelyettese köszöntőjében kiemelte, hogy egy jubileumi esztendő jó alkalom a visszatekintésre és az új célok, távlatok kitűzésére. Akik ebben az intézményben dolgoztak és dolgoznak, mindenkor helytálltak, tudásuk legjavát adták. Ezt teszik most is az intézmény vezetői és kollégái, a közel 150 munkatárs.

Az eseményen Víg Józsefné igazgató felidézte az elmúlt fél évszázad történéseit, melyek számos változást, fejlesztést hoztak az intézmény életébe. 1966-ban nyitotta meg kapuit az Állami Egészségügyi Gyermekotthon, ahol akkoriban a 200 férőhelyen 250 gyermek élt. Az évek alatt folyamatosan fejlődött az intézmény, nagy szakmai múltra tekinthet vissza. Jelenleg 160 ellátott él négy osztályon, két tréninglakásban és a lakóotthonban.  Az ápolási-gondozási feladatokat magasan kép­zett, elhivatott gondozók végzik. Céljuk, hogy kellemes, nyugodt, szeretetteljes és biztonságos légkört nyújtsanak mindazon sérült gyermekek és felnőttek számára, akik az intézmény szolgáltatásait igénybe veszik.

A családias ünnepségen fellépett az intézmény Napraforgó néptánccsoportja, a Terra-kotta zenekar és a színjátszó csoport is.